Közösségi Munka Iskolásoknak!
Közösségi munkára várjuk az iskolások jelentkezését! A jelentkezéshez szükséges: név, születési év, és az iskola neve ahová jársz. Szeretettel várunk minden jelentkezőt!!!
Tovább »2018. május 28-án került megrendezésre az Országos Atlétikai Diákolimpiai döntő a III. korcsoportban, a 2005-2006-ban születettek részére.
A Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Timaffy László Tagiskolájának színeiben induló Szédelyi Martina, Szabó Dorina Kíra, Sebestyén Csenge, Bugár Laura négyese kimagasló sikert ért el.
A 60 m-es leány síkfutás „A” döntőjében Szédelyi Martina II., Szabó Dorina Kíra VII. lett.
A 4X100 m-es váltó síkfutásban a hédervári négyes VII. helyet ért el.
Eredményeiket az emeli ki igazán, hogy a Diákolimpiát a körzeti versenyeken több, mint 4000 tanuló kezdi el. A városi-megyei szűrők megrendezése után számonként már csak az ország legkiválóbb 35-40 diákját, illetve váltóját hívják meg.
Ezek a gyerekek a testnevelési órákon kívül heti 3 szakkörön, illetve speciális edzésen vettek részt. Ebből heti kétszer Győrben, a verseny helyszínén gyakoroltak.
Testnevelő tanárunk, Szitás László érdeme, hogy meglátta a lányokban a tehetséget, és kiváló szakmai munkájával felkészítette őket a versenyekre. Köszönjük a szülők támogató együttműködését.
Gratulálunk nagyszerű eredményükhöz, büszkék vagyunk rájuk!
Az iskola nevében: Kiszelka Mariann tagintézmény-vezető
A feltöltés dátuma: 2018-05-31
Közösségi munkára várjuk az iskolások jelentkezését! A jelentkezéshez szükséges: név, születési év, és az iskola neve ahová jársz. Szeretettel várunk minden jelentkezőt!!!
Tovább »Gratulálunk az országos versenyen való kiváló eredményéhez, Somogyi Lilla 4. osztályos tanulónknak!
Tovább »Az idei tanévben február 8-án tartottuk farsangi bálunkat. A Szülői Munkaközösség és a Diákönkormányzat szervező munkájának és a tanárok áldozatos segítségének köszönhetően nagy sikerrel zajlott le a program. A műsort színesítette a jelmezesek felvonulása, az elsősök bohóc-tánca és a felsősök előadása a Pál-utcai fiúk című zenés darabból. Köszönet a betanító tanároknak. Volt tombolasorsolás, különböző játékprogramok, finom szendvicsek, sütemények, sült krumpli, üdítő italok.
Tovább »