- Szent Mihály r.k. Plébániatemplom
- Szent Peregrinus-kápolna
- Héderváry-kastély kápolnája
- Szent Mihály ház
- Temető
- Boldogasszony-kápolna
A temetőkápolnának is nevezett Boldogasszony-templom építését a régi, nem hiteles feljegyzések 1296 és 1303 közé teszik. A gondozott park közepén álló hajdani plébániatemplomot az írott források viszont először csak 1643-ban említik. Mindenesetre a láthatóan ennél évszázadokkal korábbi templom műemléki kutatását az 1960-as, majd az 1980-as évek táján végezték el. Kozák Károly szerint a XIII. század második felében, László Csaba szerint 1400 és 1450 között épült. A karcsú torony nyugati homlokzatára helyezett gótikus kapu mindkettőjük szerint a XV. századból való. A bejárat eredetileg a déli oldalon volt, felette három, enyhén csúcsíves ablak helyezkedett el. A szentély keleti és déli oldalán is nagyjából ugyanekkora rézsűs ablakok nyíltak. A boltozott szentélyhez sekrestye is csatlakozott.
A templom a Héderváry család temetkezési helye is volt, és a XVII. századra megtelt. Viczay Jánosné Héderváry Kata a század második felében a templom északi oldalához új kriptát és lorettói kápolnát építtetett. Magyarországon ez a legkorábbi ilyen építmény. Átalakították a templomot is, lebontották a sekrestyét, magasították a falakat. A hajó eredetileg sík födémes lehetett, a nyugati oldalán állt a karzat. A kápolna kövezetét 1692-ben készítették.
1753-ban még három felszentelt oltára volt a templomnak, a negyedik a lorettói kápolnában. A plébános a hívek jámborságának fokozására és teljes búcsú elnyeréséért itt misézett, és nemcsak a jeles Mária-ünnepeken. A Boldogasszony-templom tehát plébániatemplom, Mária-kegyhely, s egyúttal az uraság temetkezőkápolnája is volt ebben az időben.
A lorettói kápolnát és a templomot 1808-ban renoválták, s mivel ismét elfogyott a hely, új családi kriptát is építettek. Ezt a harmadik sírboltot Grassalkovich Anna készíttette, és ő volt az első is, akit ide temettek.
Az újabb kripta megépítése után az 1812-es visitatio már egyetlen oltárt sem talált a templomban. Eltávolításukat alkalmasint a renoválás és az új nagyméretű kripta építése indokolja. Ezzel egyidejűleg a korábbi padlóba süllyesztett síremlékeket is áthelyezték, a falak mentén állították fel.
Ipolyi Arnold 1859-ban így ír a műemlékről: „A hely régibb korából azonban szintén kevés maradt ránk. Egy márvány keresztelőmedence, ez is az újítás által inkább megsértve, mintsem fenntartva, gót idomú feliratával a XIV. századbóli eredetét tanúsítja. Régibb és részben gót idomú egykori plébániai egyháza jelenleg a Viczayak temetkezési helyéül szolgál, és számos emlékeket foglal magában. Legnevezetesebb báró Viczay Ádámnak, a család egyik legkitűnőbb ősének – ki azt nagyobb fényre és gazdagságra emelte – vörös márványszobra, emellett domborműben a hőst páncélosan, sisakkal fején s buzogánnyal kezében állítva elő. Az egyház melletti, úgynevezett Lorettói kápolna is telve hasonló, részint kisebb és újabb sírkövekkel. Egy érc öntetű lap mögött, melyet csupán a családcímer díszesít, az elhunyt családtagok szíveit tevék le.”
A XIX. században a kápolna képe tovább változott. Khuen-Héderváry Károly neogótikus stílusban átépítette. Sokat ártott állapotának az 1954-es árvíz, téglafalai átnedvesedtek. Tetőzete is javításra szorult. A renoválásra csak a század végén került sor.
Jelenleg a gótikus kapuzat zárköveit körte tagozatú bordák keretezik. Felette a csúcsíves bordázatú mező keresztrózsában végződik. A torony déli falán három egymás feletti, befelé szélesedő résablak nyílik. A templom déli falát támpillérek támasztották, de ezeket az 1994-es restauráláskor lebontották. Itt is ablakok nyílnak, a szentély keleti falán egy feltehetően eredeti román kori ablak azonosítható.
A kapun belépve az előcsarnokba jutunk. A téglalap alakú templom háromhajós, a négyzetalapú szentély egyenes záródású. A hajót és a szentélyt diadalív választja el. A hajót neogótikus XIX. századi mennyezet fedi. A szentély falában öt vörös márvány sírlap látható, balról az összeesküvő Héderváry Kont Istváné, mellette Viczay Ádámé, ő került elsőként ez utóbbi családból a sírboltba.
A lorettói kápolnában nagyméretű, díszes urna őrzi az első Khuen-Héderváry Károly szívét. Ugyancsak a kápolnában egy faragott kígyókkal övezett urna is áll, kígyóval körbefont stilizált korinthoszi oszlopon. A hagyomány szerint az 1604-ben villámcsapástól leégett templom kriptájában talált csontokat rejti. Mellette egy címerrel fedett fülkében látható az Ipolyi Arnold által is említett három nagyobb méretű ezüsturna. A kétfülű, korsó alakú edényeket a családi címerek díszítik. Az urnafedőkön szimbolikus jelek láthatók, az egyiken halálfej, a másikon a feltámadás angyala pálmaággal, a harmadikon lepke, az eltűnő élet szimbóluma. A hagyomány szerint a leforrasztott urna a család XIX. században elhunyt nőtagjainak a szívét rejti.
A kápolnában a keleti falnál áll az asztaloltár. Mögötte a görögkeleti templomokra emlékeztető, finoman mintázott farács. Párkánya felett barokk díszekkel övezetten a császári, királyi és a Héderváry, a Viczay, valamint a Khuen család egyesített címere, felettük koronaábrázolás.
A rács mögötti szoborfülkében Szűz Mária fából faragott több száz éves szobra áll. Bár természetesen felöltözött alakot ábrázolt, II. József 1786-os rendeletére textilruhába kellett öltöztetni. A hagyomány azóta is fennmaradt, a település asszonyai hat rend öltözékből álló ruhatárat készítettek a szobornak, s különböző egyházi ünnepeken mindig a megfelelőt adják rá. Régen a lorettói kápolna búcsújáróhely volt, a szigetköziek rendszeresen elzarándokoltak ide. A templom előtti tölgyfa, Árpád fája alatt nyugszanak Khuen-Héderváry Károly és családjának földi maradványai – ahogy arról szintén megemlékeztünk korábban. A Hédervári Baráti Kör 1989-ben megnyitotta a kápolnát a látogatók előtt, és felújította a búcsújárás hagyományát Nagyboldogasszony napján ünnepi, tábori misével.
Az évezred végére a Műemlékvédelmi Felügyelőség elvégezte a kápolna felújítását, a község vezetése megújította a kápolnakert belső udvarát is. Ezzel egy időben a községi temető megőrzésre méltó, szép régi síremlékeit ide helyezték át. Restaurálták a Khuen-Héderváryak síremlékét is, s megadták a méltó végtisztességet a család utolsó tagjainak. 2001-ben a kápolna külső kertjében avatták fel a millenniumi emlékkeresztet.
A legrégebbi plébániai feljegyzések szerint a falu mai Szent Mihály-plébániatemplomának a helyén a XIII. század első felében már kápolna állt, s működött a tatárjárásig. A mai épület elődjét valószínűleg, a Boldogaszszony-templom mintájára, 1397-ben emelték, és az átépítések során nyerte el mai alakját – írja Kozák Károly tanulmányában. Az 1634-es egyházlátogatás során leltárba vették a templomi felszereléseket. Maga az épület ekkor jó állapotú. A vizitátor talált itt egy aranyozott ezüstkelyhet fedővel, egy hosszú oltárterítőt, vászon oltárkárpitot, kis kéztörlőt vászonból, egy keresztelőmedencét rézből, egy új szenteltvíztartót, szent folyadékokat, egy rituálét (liturgikus könyv), zsinati iratokat, egy anyakönyvet. A toronyban nagy harang volt, és feljegyezték még, hogy a faluban a másik – feltehetőleg az evangélikus – templom romokban hevert.
1681-ben Héderváry Katalin végrendeletében akként intézkedett, hogy „a mi heja vagyon az Szent Mihály egyházának azt is csinálják meg az jövedelembül”. A templomnak már 1692-ben volt oldalkápolnája, s ebben az évben újították meg a Boldogasszony-temploméval együtt a padlatát. Ekkor még csak fatornya állt, amelyet később vörösre festettek s 1753-ban, majd 1780-ban is felújítottak. Az 1714-es egyházlátogatási jegyzőkönyv a templom felszentelését 1703-ra teszi. A jegyzőkönyv négy oltárról tesz említést, a főoltáron Szent István és Szent László szobra állt, közöttük Szent Mihály festett képe függött.
Az idézett canonica visitatiók emlékeznek meg arról, hogy a templom jobb, illetve leckeoldalán állt a Szentháromság-kápolna, másként halottak kápolnája, a Capella Mortuorum. Ezek szerint a kápolnát Viczay Teréz építtette, s ekkor consecrált oltára volt. Ipolyi Arnold írja: „Bizonyára érdekesbek valának… a hely egyéb régi épületei, mint azon kerek halotti kápolna – tehát valószínűleg még román építészeti idomú –, melynek csupán lerontásáról tudósítanak már a plébánia múlt századi [XVIII. századi] jegyzőkönyvei… Ezek szerint sajátos régi idoma mellett még falfestményekkel és érdekes magyar feliratokkal volt díszítve.”
Az 1780-as nagyon alapos egyházlátogatási vizsgálat eredményezte mind a még az évi renoválást, mind pedig 1786-os épületbővítést, bár ez utóbbira a vizitátorok nem tettek javaslatot. A jegyzőkönyv szerint a templomot fal körítette, amely körbevette a Mária Terézia rendeletére felszámolt temetőt. Azt írják, hogy a templom erős anyagból volt építve és zsindelylyel fedve, „de gyengének találták” mind a templom, mind pedig a torony tetőzetét. Miután megadták a templom méreteit is, úgy tudjuk, hogy az átépítés után a Szentháromság-kápolna már nem állt, s csupán a szentély maradt meg érintetlenül. A hajót tizennyolc méter hosszúra, szélességét 6,6-ról kilenc méterre növelték.
A renoválások és bővítések, a Szentháromság-kápolna lebontása után alakult ki a mai, megjelenésében hatásos barokk emlékként mutatkozó plébániatemplom. 1906-ban az épületet újra tatarozták.
Az első világháború alatt olasz hadifoglyok új sisakkal fedték be az 1785-ben épült tornyot. A tetőzeten a korhadt gerendákat, cserepeket és szarufákat az 1961-es felújításkor cserélték ki. A következő évben az egyházi főhatóság 115 ezer forintos hozzájárulásából és az egyházközség tizenötezer forintos adományából folytatódott a renoválás. A hívek 29 ezer forintot adakoztak. A munkálatok Pusztavári Attila építész irányításával június utolsó napjaira fejeződtek be 1962-ben.
„Bár ezek a beavatkozások összességében nem változtattak a templom megjelenésén és berendezésén, ám úgy tűnik, számos részletében, mégis átformálták a látványt. A rokokó oltárok festését átszínezték, a főoltárképet drasztikusan átfestették, s jelentősen átalakították a szószéket is” – írja Székely Zoltán.
A frissen restaurált templomot 1962. július 22-én villámcsapás érte. A katasztrófáról a helyi tűzoltóság történetét taglaló fejezetben már megemlékeztünk. A heves zivatarban a telefon-összeköttetés is megszakadt, így a mentést csak késve sikerült riasztani. Az este 8 óra 30 körül megérkező mosonmagyaróvári és győri egységeknek hajnali egy órára sikerült megfékezni a tüzet. Leégett a torony sisakja és a teljes faszerkezet. Hédervár ismét az egyházi főhatóság segítségére szorult, az új torony, új cseréphéjazás és a villámhárító 1962. szeptember 1-jére készült el. A következő évben újraöntötték a harangot, s megnagyobbították az 1894-es orgonát.
A templom nyugati kapuja felett egy ablak, két oldalán egy-egy félköríves záródású fali fülkében Szent Flórián és Szent Vendel kőszobra magasodik svájci viseletben. A templom mellett látható szép kovácsoltvas kereszt korábban a régi temetőben állt, a hagyomány szerint a XIV. századból származik. A templom eredeti bejáratát a sekrestye alatti kripta zárókövével falazták el. A sekrestye falát az első és második világháború áldozatainak emlékműve díszíti.
Az egyhajós templom értékes barokk részletei szervesen illeszkednek a belső tér rendjébe, előnyösen tagolják és gazdagítják. A szentély sekrestye felőli falán találjuk egy ismeretlen, XIX. századi festő Krisztus-képét. A főoltár előrehajló oszlopos építmény Szent Mihályt ábrázoló oltárképét Zallinger András (1738–1805) festette. Jobbról és balról két-két oszlop között Szent István és Szent László aranyozott faszobra áll. A párkányzatot angyalszobrok díszítik.
A bal oldali mellékoltár képe Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. A jobb oldali festménye a győri székesegyház Könnyező Madonna kegyképének másolata. A munka még Héderváry János győri püspök megbízásából készült. Mindenképpen meg kell említeni az oltár XVIII. századi, hitet, reményt és szeretetet szimbolizáló faszobrait és a szószéket.
A Szent Mihály-templom legérdekesebb, legértékesebb és korát tekintve legvitatottabb darabja az északi hajófal mellett álló keresztelőkút – amelynek ottlétéről és értelmezéséről már többször szóltunk. Vörös márványból készült, s az Anno Domini 1031 (Az Úr 1031-es évében) évszámot vésték rá. A néphagyomány és a Historia Domus bejegyzése szerint – mint hivatkoztunk korábban az adatra – ebből és itt keresztelték meg Szigetköz népét. A művészettörténészek vitatják a készítésnek ezt az időpontját mondván, felirata gót betűs, továbbá a mellé faragott országcímerből – hármas halmon kettős kereszt – és a Héderváryak címeréből arra következtetnek, hogy Héderváry Lőrinc készíttette. A nevezetes esemény a feltételezések szerint Katalin leányának születése volt 1439-ben. Az ország címerét csak a nádor használhatta, s láttuk, 1437-től Lőrinc töltötte be ezt a méltóságot.
Sokáig a templomban őrizték a legrégibb, 1673-tól 1700-ig vezetett anyakönyvet. Borítólapján a következő írást olvashatjuk: „Matricula Eclesie Opidi Hedervariensis Anno Domini 1673 ab Tempore Parochi et V. A. Diaconi Michaelis Baksay de ea. Inthoata et continuata usque ad Annum 1700.” A rá helyezett vörös viaszpecsét a jobb kezében kardot, bal karjában mérleget tartó Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, amint eltiporja a tüzet okádó sárkányt. A pecsét körirata: Ecclae[sia] S[anct] Michaelis A[chhangeli] Hedervarien[sis] 1031.
Az 1731. és 1754. évi canonica visitatio már említést tesz az orgonáról. Az 1894-es jelenlegit Dangl Antal (1810–1892) és fia János (1842–1896) aradi műhelye készítette. A Dangl cég több mint háromszáz orgonát készített. Neves műhely volt, innen került ki a Zeneakadémia első orgonája, az Operaházé és a Mátyás-templomé is.
Az 1962-es tűzvészkor az orgona is megsérült. A helyreállított hangszer felszentelésére 1969. szeptember 29-én került sor. A munkálatokat a Fővárosi Hangszerkészítő Vállalat végezte. Ekkor cserélték le a fújtatót elektronikus motorra. 2001-ben ismét felújították a száz évnél idősebb berendezést.
A Hédervári Baráti Kör és a Hédervár Templomaiért Alapítvány segítségével az egyházközség az 1990-es években elvégeztette a templom külső-belső restaurálását. A falu lakói és az elszármazottak adományokkal, jelentős társadalmi munkával, ingyenes szakmunkával támogatták a felújítást. A templom előtti parkban az első falunap keretében 1990-ben kopjafát, emlékoszlopot avattak, amelyet Orosz János és Orosz Gergely faragott. A több mint ötméteres emlékoszlop három oldalára a falu történetének hagyományok szerinti nevezetes dátumait és korhű címereit, a negyedikre a Pro patria feliratot faragták. Az oszlop fias tulipán formában végződik, amit a népi fafaragók az anyaság és a szülőföld szimbólumának tartanak.
A templom északi oldalán áll a plébánia takaros épülete, amelyet 1956-ban emeltek. Sajnos ma üres, Darnózseliben van a plébános székhelye.
A Darnózselibe vezető út mentén, a kastélyhoz közel, baloldalt áll a nyolcszögletes alaprajzú Szent Peregrinus-kápolna. A hagyomány szerint lósi Viczay Jób felesége, Ebergényi Eszter emeltette a lábfájósok és vándorok védőszentjének tiszteletére. Peregrinus azért is megbecsült szent, mert a liturgikus hagyomány szerint ő volt Szűz Mária tiszteletének terjesztője. A helyi monda szerint egy főrangú hölgy Franciaországból gyalog jött Hédervárra, s az út teljesen elcsigázta a vándort. A mezővárosba érve összeesett, a kastélyba vitték ápolni. Lázálmában megjelent Szent Peregrinus, és meggyógyította. Hálából építtette a kis kápolnát, és megfesttette megmentőjének képét úgy, ahogyan álmában látta. Kozák Károly szerint az építés dátuma 1709, Székely Zoltán kutatása szerint 1736. A stilizált kőveretes kapujú épületben viszont az 1731. évi canonica visitatio szerint hetenként tartottak itt szentmisét. 1963-ban és 1986-ban renoválták.
A faluképet kiteljesítik, gazdagítják az utak mentén, a ligetekben, tereken elhelyezkedő kőemlékek. Héderváron két út vezetett át. Az utakon az ide érkezőket a falu szélén egy-egy szobor fogadta. Az Ásványráróra, vagyis a Győrbe vezető út mentén áll a Krisztus az Olajfák hegyén motívumot megjelenítő szobor. Viczay Mihály gróf állíttatta 1778-ban. A másik, a Pozsony, azaz Magyaróvár felől jövőket fogadó az angolkerti csatornán átívelő híd mellett álló, a második világháborúban elpusztult Nepomuki Szent János-szobor volt.
Eredetileg a Kossuth utca 15. és 17. számú ház között, a hajdan Bősre vezető úton állt a pestisszentek, Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália szobra. Építésének idejét sem felírás, sem évszám nem jelzi, a talapzaton látható Viczay-, Héderváry-, illetve Esterházy-címer alapján készítésének idejét László Csaba a XVII. századra datálja. A szobrot 1997-ben a millecentenáriumra áthelyezték a Szent Rozália parkba.
A Kimle felé vezető utat őrzi a Pietà, a Fájdalmas Szűz szobra, amely a sasvári pietà mintájára a XVII. század közepén készült, és a Parázsszeg téren áll. Ugyancsak itt, a valamikori Parázsszeg dűlőrészen látott Komlóssy Ferenc, az iskolatörténet szerzője egy egyszerű keresztet, amelyről a XIX. század végén a nép azt tartotta, hogy éjjelenként megfordul.